Budapest
 

Budapest[3] Magyarország fővárosa, egyben legnagyobb és legnépesebb városa, az Európai Unió kilencedik legnépesebb városa. Budapest az ország politikai, kulturális, kereskedelmi, ipari és közlekedési központja. Emellett Pest megye székhelye is, bár közigazgatásilag nem része annak. 2011-ben regisztrált lakónépessége meghaladta az 1,7 (elővárosokkal együtt pedig a 2,5) millió főt. A város lakossága 1989-ben volt a legnagyobb, az akkori lélekszám 2,1 millió fő volt, és az ezt követő szuburbanizáció után is megmaradt az ország legnépesebb városának. Területe mintegy 525 négyzetkilométer, ebben a tekintetben is első az ország települései között.

Budapestnek eredetileg 10 kerülete volt, melyeket a három város egyesítésekor hoztak létre 1873-ban, közülük három a jobb parton, Buda és Óbuda, 7 pedig a bal parton, Pest területén feküdt. Ezeket római sorszámokkal jelölték, ennek hagyománya azóta sem változott. 1930-ban a fővárosról szóló új törvény a városszerkezet és a népesség változásait figyelembe véve négy új kerületet hozott létre, kettőt Budán, kettőt pedig Pesten. 1950január 1-jén Budapesttel egyesítettek hét megyei várost és 16 nagyközséget, és a kerületek száma 22-re nőtt. Ugyanekkor a korábbi kerületek határai is jelentősen megváltoztak, a IV. kerület megszűnésével e sorszámot Újpest kapta, a többi új kerület pedig XV-től XXII-ig kapott sorszámot. 1994 óta Budapestnek 23 kerülete van; a XXIII. kerület (Soroksár) a XX. kerületből való kiválással jött létre.